Gondolatok a megmérettetésekről

2015.01.03 09:34


Egy megmérettetés nemcsak verseny lehet, hanem egyéb szereplés is. Amikor elmegyünk egy eseményre, fellépésre, ott is versenyzünk. Főként saját magunkkal. Hiszen egyre jobbak és jobbak akarunk lenni. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, mi a célunk ezzel a fellépéssel. A félelmünk, izgalmunk legyőzése, tapasztalatszerzés, tánctudásunk bemutatása, vagy az, hogy hassunk az emberekre, hogy átadjunk valamit saját magunkból, és még számos más dolog lehet. Nekem mind célom volt, külön-külön. Mint egy lépcsőt, úgy jártam a fokokat.

Amikor először táncoltam mások előtt orientális táncot, nagyon izgultam. Ez természetes. Mégis megfogalmazódott bennem a vágy, hogy legyőzzem ezt a félelmet. A várakozás, a színpadra lépés előtti percek a legfélelmetesebbek számomra. Amikor már a színpadon vagyok és megszólal a zene, minden negatív érzés elszáll. Csak a zene van, amire táncolok, és a közönség, akit megcélzok táncom impulzusaival. Ahogy egyre több és több fellépésen voltam túl, különböző tapasztalatokkal gazdagodtam. Mindegyik szereplés más. Más a közönség, az egész környezet, egy ilyen alkalom mindig egy új helyzetet hoz létre. Nincs két egyforma szereplés. Mi táncosok alkalmazkodunk. A színpadhoz, az egész közeghez, a közönséghez, a produkció sikerén dolgozó emberekhez – műsorvezető, hang- és fénytechnikusok, szervezők, fotósok, stb. Előbb-utóbb minden táncos eljut a nyilvános szereplés megmérettetéséhez. Szerencsésebb esetben akkor, ha már színpadképes. Egy táncos akkor válik színpadképessé, ha folyamatosan, megfelelő technikai és elméleti háttérrel táncolni tud meghatározott zenére. Ilyenkor vagy improvizál, vagy előre betanult koreográfiát táncol. Továbbá az orientális táncra jellemző, színvonalas kosztümben, sminkben lép színpadra. Egész megjelenése összhangban van a tánc stílusával, a zenével, és magabiztos a kiállása. Tudja, hogyan viselkedjen a színpadon, az öltözőben, a szereplést esetlegesen követő partin.  A táncos rengeteget tanul és tovább építheti magát ezekből a szereplésekből.

Én is több lettem ezek által, akár kellemes, akár kellemetlen élmények voltak. Megtanultam például, hogyan írjam meg a felkonferáló szöveget, kit keressek egyből, ha megérkezem a helyszínre, mire figyeljek, mielőtt igent mondok egy felkérésre, mikre érdemes rákérdeznem és milyen részleteket tartsak szem előtt (pl. tánctér nagysága, hang- és fénytechnika, közönségben a nemek aránya, időpont, a rendezvény jellege, átöltözési lehetőség, stb). Minden egyes ilyen alkalommal maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, legyen az egy kisebb létszámú falunapi rendezvény vagy egy színházban rendezett gála. Arra törekszem, hogy minden esetben ugyanolyan felkészült, összeszedett és sugárzó legyek. A tánctudásomat tehát mindig bemutatom. A kérdés az, hogy mennyire hozzáértő a szem, aki figyeli.

Az orientális tánc nagyon összetett, technikás mozdulatokat tartalmaz, a személyiségből, a különböző érzelmek megéléséből és annak bemutatásából, átadásából táplálkozik. Elsősorban improvizációs műfaj, hiszen a pillanatnyi érzések, hangulatok, események befolyásolják táncunkat. Ha tehát szakmai szemmel szeretnénk, hogy nézzenek minket, versenyre megyünk. Véleményem szerint ez a tánc azon kevés táncművészeti ágak közé tartozik, amelyeknél kevésbé elterjedt, hogy valaki rendszeresen versenyekre járjon és érmeket, kupákat, különböző díjakat zsebeljen be. Persze ez is lehet cél. Ha valaki kíváncsi, milyen szinten áll a tánctudása, jó dolog a verseny. A szakmai zsűri a tánctechnikát nézi, az átadás képességét, a mozdulatok szép kivitelezését, a helyes testtartást, azt hogy a táncos mennyire tölti be a teret, mennyire van jelen a színpadon, mennyire illenek a zenéhez, az adott stílushoz a mozdulatai, tisztában van-e azzal, mely mozdulatok illenek testalkatához, temperamentumához, hogyan kommunikál a közönséggel és természetesen a külső megjelenést is. Hogy milyen a sminkje, ruhája összhangban van-e alkatával, a zene stílusával, az egész tánc hangulatával és a táncos személyiségével. Mivel a táncunk belülről, az érzelmeinkből, a személyiségünkből, a szellemi tudásunkból is táplálkozik nagyon nehéz több különböző táncost összehasonlítani. Mitől jobb egyik, mint a másik? Ha számára egy adott zene ilyen és olyan érzéseket, hangulatokat vált ki, a másikból meg másmilyeneket. Az egyikük temperamentumosabb, a dobszólóknál van elemében, dinamikusabbak a mozdulatai, a másikuk érzelmesebb, visszafogottabb, lágyabb vonalat képvisel. Nem lehet egyértelműen egyikre vagy másikra azt mondani, hogy rossz, amit csinál. Csak más. Számára így jut kifejezésre a tánc mondanivalója.

Márpedig a mondanivalónak véleményem szerint ott kell lennie a technikailag tökéletesre csiszolt vagy éppen koreográfia segítségével ’bemagolt’ mozdulatsorok mögött. Hogy miért is táncolok? Mit szeretnék ezzel mondani a közönségnek, vagy magamnak? Mit jelent számomra a tánc elméleti háttere? A kultúrájáról, eredetéről mit tudok? Miért éppen ezt a táncot választottam a sok közül? Mit jelent az egész számomra? Ezekre a kérdésekre a válasz a táncunkban kell, hogy legyen. Akkor lesz mondanivalója. Hiszen a tánc önkifejezés. Ha én nem vagyok a táncomban benne, ha nem egyedi és belülről fakadó az, amit csinálok, főként, hogyha nem is tudom, miért csinálom és nem is élvezem, akkor a felszínen maradok és nem hatok a közönségemre.

Számomra a megmérettetés nem egy versenyen való díj megnyerése, hanem a nézők megnyerése. Számomra az a győzelem, ha látom a tekintetükben, hogy élvezik, jobb kedvre derülnek, vagy épp érezni lehet a feszültséget, drámaiságot, mert az volt a célom, vagy ha elgondolkodnak azon, amit közvetíteni szeretnék, sőt ha megértik, mit közvetítek. Leegyszerűsítve, amikor hatok rájuk. Az érzelmeikre, a gondolataikra. Ez az igazi győzelem egy megmérettetésen. A jutalom pedig a csillogó tekintetekben, széles mosolyokban, elakadó lélegzetekben és kedves szavakban is mérhető.